2010. június 27.

No Love?





Hellomegilyenek.


Sétáltam végig az utcán. Belefeledkeztem saját magamba és csak gondolataimra koncentráltam. Kizártam minden zajt és zavaró tényezőt. Csak úgy jöttek a gondolataim. Hirtelen azt se tudtam mire gondoljak. Aztán az igazán fontos dolgokat előre vettem és minden feleslegeset elvetettem. Egyszercsak rájöttem egy elég fontos dologra, amint megláttam minden porcikám remegett és vörös lett az arcom és megpróbáltam magabiztosan járni. Majd tovább mentem és elkezdtem gondolkodni a múlton, hogy milyen jó is volt együtt vele, de ez már nincs így. Hiányzik igen, de lehet, hogy már nem is azt érzem amit eddig.Vagyis igazából nem tudom. Amint hazaértem és lentről figyeltem, akkor nem azok a gondolatok szaladtak át a fejemen, amik eddig. Lehetséges ez az egész, hogy egy pillanat alatt megváltozott a lelki világom? Mert szerintem abszurd. Vagy egy hosszú folyamat vagy csak hirtelen érzem így a dolgokat. Ami mondjuk nem lenne meglepő ennyi idő elteltével. Szeretném újra magam mellett érezni, azonban tudom, hogy semmi sem lenne ugyanaz, mint akkor és lehet, hogy így már nem érezném annyira jól magam mint annak idején. Meglátjuk mi lesz, de a lényeg az, hogy most boldog vagyok. Az utóbbi pár napban kifejezetten. Nem tudom mi üthetett belém, de nagyon bolond lettem. Waní,Csenge és Kecske is igazolhatja :) Érdekes napom volt. De jól éreztem magam veletek. Köszönöm(L)

Shane(L)





Na hát jóéjt.


Molly.xX

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése